Egy őszinte orvosi blog!

Mi a panasz?

A betegnek is tennie kell a gyógyulásért!

2018. november 23. - Dr. Pukoli Dániel

Két éve veszek részt az orvosi ügyeletekben és ez idő alatt már több, mint két ezer beteget vizsgáltam meg, adtam tanácsot, ha kellett újraélesztettem. Úgy gondolom ennyi idő és betegvizsgálat után a magyar egészségügyről egy átfogó kép alakulhat ki abban az emberben, aki ebben a rendszerben az egyik leggyengébb láncszem, maga az orvos. Két eseten keresztül szeretném bemutatni a magyar valóságot, hogy milyen felelőtlenek tudnak lenni a magyar betegek, ha az egészségükről van szó és, hogy nem csak az orvoson múlik a siker, hanem a betegeknek is tenniük kell a gyógyulásért!

Első eset: „Doktor Úr! Sok süteményt evett a mama, de tudjuk, hogy nem kellett volna!”

macaron-2462247_1920.jpg

Fotó: designed by Pixabay.

Egyik vidéki ügyeletem során az esti órákban megcsörrent az ügyeletes telefon. Felveszem, a vonal másik végén ülő diszpécser bemutatkozik és lediktálja az ellátandó beteg nevét, címét, majd a panaszt, miszerint:

- „Azonnalos feladat. Ismert és kezelt cukorbeteg, aki fullad, nehezen veszi a levegőt”.

Gyorsan értesítettem a gépkocsivezetőt, majd az ügyeletes kocsiba ültünk és szirénázva, kék villogóval a helyszínre érkeztünk pár perc alatt. Belépek a házba és a család fogad. Köszönünk egymásnak. Majd kérdezem, hogy:

- Hol a beteg?

Mutatják az utat, erre tessék jönni doktor úr! Beléptem a szobába és a beteg félig ülőhelyzetben fekszik az ágyban. Láthatóan tényleg fullad, szaporán veszi a levegőt, mély ki-és belégzésekkel. Ezt hívjuk Kussmaul légzésnek. A tünet láttán gyorsan be is ugrott, hogy magas lehet a beteg vércukor szintje, ezért fullad így.

Gyakorlatilag vizsgálat nélkül is fel lehetett volna állítani a diagnózist, de jó orvos módjára elsőnek megkérdeztem, hogy mi a panasz?

- A beteg mondja, hogy fulladok doktor úr, kérem segítsen!

- Következő kérdésem, hogy mértek-e vércukor szintet?

- Válasz: nem.

- Jó, akkor majd mi mérünk.

Megmértem és 24 mmol/l volt! Mondtam is, hogy ez nagyon magas érték, nemcsoda, hogy ilyen rosszul van!

Ezt követően megszólal a hozzátartozó, hogy:

- "Doktor Úr! Sok süteményt evett ma a mama, de tudjuk, hogy nem kellett volna! Egyébként tartja a diétát, mindig jó a cukra, rendszeresen mérjük és mindig 10 alatti!”

Nah, mondtam is magamban, hogy akkor ő egy rendes beteg, aki most csak azért lehet rosszul, mert kísértésbe esett és egy kicsit több süteményt evett a kelleténél! Gyorsan elláttam a beteget, úgy ahogy szakmailag indokolt (vérnyomásmérés, vér oxigén-szint mérés, infúzió adása stb.), majd hívtam egy azonnalos mentőgépkocsit, mert a betegnek kórházi ellátásra van szüksége.

Amíg a mentőre vártunk, elkértem a beteg előző laborleleteit. Egyet találtam, meg is néztem, és a leleten a hemoglobin A1C érték 9% körüli volt, ami nagyon magas és azt jelzi, hogy két-három hónapra visszamenőleg is magas volt a beteg átlagos vércukorszintje. Diabetológiai gondozásról való megjelenést nem találtam.

Meglepődve néztem a család felé és megkérdeztem, hogy jár-e a mama rendszeresen diabetológushoz, mert a labor leletekből az derül ki, hogy nincs karbantartva a szénhidrát háztartása és véleményem szerint a diétát sem tartja be.

A család közölte, hogy ne foglalkozzak azzal, hogy jár-e rendszeresen a beteg diabetológushoz vagy, hogy tartja-e a diétát, továbbá nekem az a dolgom, hogy kijöjjek és ellássam a beteget!

Mondtam nekik, hogy csupán tájékozódtam. De ha már itt tartunk, akkor vegyék tudomásul, hogy az egészséges jólét nem csak az orvoson múlik, hanem ezért a betegnek is tennie kell! Ha rendszeresen eljártak volna diabetológushoz és betartották volna a diétát, talán nem jutottunk volna el a mamánál egy potenciálisan életveszélyes állapothoz!

Ezzel le is zárult a „beszélgetésem” a családdal, mert megérkeztek a mentők! Átadtam a beteget, majd beültünk a gépkocsiba. Az úton visszafelé azon gondolkodtam, hogy miért gondolják egyes betegek, hogy ők nem felelősek az egészségükért! És a következők jutottak eszembe:

Emlékszem, mikor gyerek voltam (90-es évek eleje) hétvégenként a szomszéd nénik gyakran átjártak a nagymamámhoz trécselni. A nagy pletykázások előtt az összegyűlt öreg nénik elmesélték, hogy ki mit főzött a húsleves mellé (falun a húsleves hétvégenként alap dolog volt).

Mondja az egyik szomszéd, hogy ő töltött káposztát csinált, a másik rántott húst, a harmadik hallatán mindenkinek felcsillant a szeme, mikor kimondta, hogy csirkepörköltet nokedlivel. A trécselés üres gyomorral nem megy! Egyből mondták is, hogy nah, akkor együnk egy „kis” nokedlit!

A poén az az egészben, hogy mindegyik öregasszony cukorbeteg volt! Szóvá is tettük nekik, hogy nem kellene annyi tésztát enni, mert felmegy a cukra! És mi volt a válasz rá?!

- Nézd meg csak a Boriskát, hogy lefogyott! Ő is cukorbeteg, tartja a diétát és még rosszabbul néz ki, mint amikor itt evett velünk.

Ebből a példából kiindulva (de sok más példa létezik), láthatjuk, hogy régebben megvolt az emberek szokásos életvitele, torz társadalmi minták alakultak ki (A túlsúlyos ember volt a derékember. A sovány, pedig biztos beteg, azért fogyott le.). Ezek a társadalmi minták egészségkárosító életmódot eredményeztek.

Visszatérve az ügyeletre arra jutottam, hogy az ilyen betegek úgy gondolják, hogy a saját egészségükkel nem kell foglalkozni, ha bajom van, majd kihívjuk az ügyelet, mert az orvosnak az a dolga, hogy kijöjjön és meggyógyítson, mint hallhattuk! De azonnal! Nem számít az, hogy gyakorlatilag szénhidráttal mérgezte magát a beteg (nem tartotta be a diétát, diabetológushoz nem járt)! Csak az a lényeg, hogy végezze az orvos a dolgát, ha kell még hazudunk is neki!  

2. eset: „Doktor úr! Nem volt lóvénk kiváltani a gyógyszert!”

no-money-2070384_1280.jpg

Fotó: designed by Pixabay.

Őszi-téli időszakban az orvosi ellátást igénybe vevő tüdőbetegek száma szignifikánsan megemelkedik. Különösen igaz ez a krónikus obstruktív tüdőbetegségben (COPD) szenvedőkre! Ennek a betegségnek köztudottan a dohányzás az oka! Ha nem dohányzik az ember, akkor nagy valószínűséggel nem lesz COPD-s sem!

Történt egyszer, hogy fulladás miatt kihívtak egy ilyen COPD-s beteghez, akinek mellesleg asztmája is volt. Megérkeztünk, valóban fulladt a beteg. Család körülöttem, mindenki árgus szemekkel figyeli hogyan vizsgálom a beteget! Lázas volt, fulladt, meghallgatva a beteg tüdejét sípolás és búgás hallatszódott.  Megkérdeztem a beteget, hogy fújt-e be magának asztma ellenes spray-t?

Ekkor megszólalt az egyik hozzátartozó, hogy:

- Doktor úr! Nem volt lóvénk kiváltani a gyógyszert!”

Megértően belegondoltam, hogy szegény a család, lehet, hogy még kenyérre is alig futja nekik. Ezt követően elláttam a beteget, majd hívtam hozzá a mentőket.

A mentőre várva volt alkalmam körülnézni a szobában. És mit láttam? Az egyik szekrényen 2 csomag multis dohány, a másik szekrényen szivarka.  Ekkor konstatáltam, hogy:

1. A két csomag dohányra és a szivarkákra volt pénzük, melynek ára kb. 5 ezer forint, de a 700 Ft-os asztma ellenes spray-re nem volt!

2. A betegnek a dohányzás okozta a tüdőbetegségét, ennek ellenére továbbra is szívja a cigit!

WTF?!

Nem akartam vitába bocsátkozni a családdal, csak annyit mondtam nekik, hogy a későbbiekben ügyeljenek arra, hogy a beteg gyógyszerei ki legyenek váltva és szokjon le a dohányzásról!

Ezen eset apropójára találtam rá egy megdöbbentő kimutatásra, mely szerint a háziorvosok által felírt gyógyszerek csak 60%-át váltják ki a magyar betegek! A képet sajnos nem szúrhatom be ide, de linkelem.

A kimutatás szerint - annak ellenére, hogy Magyarországon a szív-és érrendszeri betegségek a vezető halálokok közé tartoznak – az ilyen betegségekre felírt gyógyszerek csak felét váltják ki a magyar emberek!

Nah, mit szólnak ehhez?! Ne csodálkozzunk, ha ennyien meghalnak szívrohamban vagy stroke-ban, hiszen nem is szedik be a gyógyszert!

Tanulság a fenti két esetből:

Bizony! Nem csak az orvosnak van felelőssége abban, hogy az ellátott beteg meggyógyuljon! A gyógyulásért a betegnek is tennie kell! Legalább annyit, hogy eljár rendszeresen gondozásra és kiváltja a felírt gyógyszereket! Persze, ha baj van segítünk, mindent megteszünk, hogy gyógyulhasson a beteg, de szem előtt kell tartani, hogy mi sem vagyunk Istenek, de ez már egy másik történet!

Ha tetszett a bejegyzésem és szeretnél rendszeresen hasonló esetekről hallani, akkor kövess engem itt vagy facebook oldalamon!